Repülő autók Ingolstadtban?

Az Urban Air Mobility (UAM, Városi Légi Mobilitás) projekt keretében az Európai Innovációs Partnerség az Okosvárosokért és – közösségekért (EIP-SSC) a városokat, azok polgárait, az üzletben érdekelt vállalkozásokat és egyéb érintetteket hozná össze annak érdekében, hogy a városok légterének közlekedési célú felhasználási lehetőségeit kutassák. A kezdeményezést az Airbus vezeti, és csatlakozott hozzá az Eurocontrol légiforgalmi irányító szövetség, valamint az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) is. Ingolstadt város tanácsa pedig egyhangúan elfogadta, hogy digitalizációs stratégiája részeként a projekt számára teszt-terepet biztosít.

A kezdeményezést a városban működő Audi is támogatja. A vállalat a részét képező Italdesign stúdióval és az Airbusszal közösen már a márciusi Genfi Autószalonon bemutatta a Pop.Up Next névre keresztelt elektromos, teljesen automatizált horizontális és vertikális közlekedési koncepcióját.

„Ingolstadt mindig készen állt arra, hogy a polgárai életminőségét javító ígéretes technológiákat kipróbálja. Az utasok, betegek vagy átültetésre váró szervek szállítását biztosító légitaxik tökéletesen illeszkednek ebbe a képbe, és városunkat még inkább a digitális és autonóm mobilitás úttörőjévé teszik. Újra bebizonyíthatjuk hogy az ipar és a kutatás-fejlesztés élvonalbeli helyszíne vagyunk. Szeretném hangsúlyozni, hogy a légitaxikkal javítani, és nem kiváltani tervezzük a tömegközlekedést; a lakosságot aktívan bevonjuk a megvalósíthatósági tanulmányokba, és valamennyi elvárásukat, beleértve a biztonságra és a zajmegelőzésre vonatkozókat, figyelembe fogjuk venni” – mondta Dr. Christian Lösel polgármester.

Ennek szellemében írta alá a vonatkozó szándéknyilatkozatot az Európai Bizottság müncheni képviseletének vezetője, a bajor gazdasági, energetikai és technológiai miniszter, a bajor tudományos és művészeti miniszter, a belügyi és integrációs államtitkár, a lakásokért, építésügyért és közlekedésért felelős államtitkár, a város polgármestere, az egyes kerületek vezetői, valamint az Airbus és az Eurocontrol képviselői.

(Forrás: Smart Cities Council Europe, Volkswagen AG)

https://smarturban.blogstar.hu/./pages/smarturban/contents/blog/55418/pics/lead_800x600.jpg
elektromobilitás,repülés,VW
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?