Besült a Népszava

Ma megjelent egy „kiváló” cikk a Népszavában. Azért ne rohanjanak rögtön az újságoshoz, és ne is fizessenek még elő a lapra. Merthogy az írás leginkább a sárdobálásról szól és a benne felsorakoztatott „tények” annyira igazak, mint hogy Farkas Bertalan gyalog jutott el a Holdra.

Az ominózus cikk a hazai elektromos töltőállomásokról szól és elég terjedelmes, tehát volt benne hely bőven sületlenségeket összehordani, amivel sikeresen lehet szítani az indulatokat.

Csak kapásból néhány téves állítás, amelyekről pár perc utánajárással simán kiderül, hogy cseppet sem fedik a valóságot. Idézek, mert „klasszikusokat” csak pontosan: „június végén a fővárosban öt, az országban tucatnyi ilyen működött.”

Ez eddig egyből semmi. Június végéig 47 db töltőt adtak át az országban és ezek mindegyike le is volt közölve a honlapon, Facebookon. A fővárosban pedig 13 db üzemel.

Kettes számú állítás: „a nonprofit kft. június 27-én örömmel számol be arról, hogy már összesen öt e-kút üzemel Budapesten.”

Kettőből semmi. Június 27-én arról számolt be az e-Mobi, hogy plusz öt töltő került átadásra!

A cikkben található egy táblázat is, amelynek fejléce a következő: „Átadott állami e-töltőállomások” és felsorol 8 db töltő helyszínt.

Háromból semmi. Eléggé félrevezető táblázat, mivel mostanáig 51 db töltő került átadásra és ezeket bármilyen hihetetlen, nem titkolják. Egyszerűen el kell látogatni a weboldalra. Ide: www.e-mobi.hu. De mi is megírtuk, akár nálunk is olvashatták volna.

Már a Velencei-tó és a Balaton mellett is tölthetünk

Itt a nyár, irány a strand, hiszen már itt sem kell aggódni a töltés miatt, elvégre a Velencei-tó és a Balaton mellett is van már lehetőség. És hamarosan jön még. Azért Budapest sem maradt ki és a II. kerületben az Árpád fejdelem útján is átadásra került egy töltő.

Az már csak mellékes, hogy kissé elbagatellizálják egy ilyen töltő telepítésének menetét. Mert ez nem arról szól, hogy kinéznek egy helyet, ásót ragadnak, megveszik a kütyüt, leteszik és kész.

Először a telepítési helyszíneket kell kijelölni, ezt követi az engedélyeztetési folyamat, amely gyakran igen hosszadalmas, hiszen a területtulajdonos önkormányzatok ezekről csak és kizárólag testületi ülések alkalmával dönthetnek. Ezután indulhat meg az elektromos hálózat csatlakozási és mérési pontjainak kiépítése, majd közműegyeztetés szükséges a kiépítendő földkábelek fektetési útvonalán, jóvá kell hagyatni forgalomtechnikai terveket is, melyekre azonban jelenleg nincs egységes rendelkezés, így területileg eltérőek az elvárások és elbírálások. Az utolsó lépések között szerepel a töltőhelyek kialakítása, parkolójának felfestése, táblák kihelyezése, ütközésvédelmi járda kialakítása, és csak mindezek után engedélyezett a töltők kitelepítése. Ez a folyamat akár 1,5 évet is igénybe vehet.

Ráadásul idén télen november 15. és március 15. között útbontási tilalom volt érvényben, és az elhúzódó hideg miatt ez a határidő még ki is tolódott.

Persze mit várunk a Népszavától, hiszen a közelmúltban két cikket írtak a témában, de először e-mobi, majd most e-Mobil szerepel az anyagukban. Innen üzenem, hogy e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. a helyes elnevezés. Feljebb be is linkeltem a weboldalukat, így már biztosan megtalálják.

Olvassák önök is inkább azt az oldalt, mint a Népszavát. Mert az e-Mobi egyre több helyen tölt, a Népszava viszont nem tölt kellő időt az információk felkutatásával.

1
https://smarturban.blogstar.hu/./pages/smarturban/contents/blog/55269/pics/lead_800x600.jpg
e-Mobi,elektromobilitás,töltő
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-07-07 11:30:46
Valaha volt olyan, hogy a NÉPSZAVA című szennylap igazat írt ?!
Szerintem soha !!!
Épeszű ember nem is olvassa ezt a hitvány napilapot.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?